Filmekben láttam először bloghasználó embereket, méghozzá az Uma Thurman filmjében, ahol egy őrülten elfoglalt és -még nézni is fárasztó- édesanyát alakít.. akkor azt gondoltam "na még egy borzalma a világnak ami tovább rombolja az együtt töltött pillanatokat a szeretteinkkel (szegénykémnek 6000 dolga volt egyetlen napra, semmivel sem haladt, de blogolni leült azért talán 3X is egy nap... pfff) ill. még tovább csökkenti a személyes emberi kapcsolatok létrejöttének esélyét..." Szánalmasnak találtam hogy a gondjait és gondolatait nem a párjával osztja meg hanem inkább világgá kürtöli ismeretlenül..
Aztán a másik film a Julie and Juliette, na ez már más... üdítő és serkentő hatású film, ahogy gyors kétszer egymásutánjában megnéztem, már rohantam is le a konyhába, alig vártam hogy összeüthessek valami finomat kedvesemnek...
Aztán elkezdtem keresgélni kedvenc témáimban és rájöttem hogy ez nem egy szörnyű dolog, és nem teszi személytelenné az életünket, ha mi magunk ezt nem akarjuk. Ez csakis rajtunk múlik. Élvezettel olvasom mások kertjeinek történéseit, nézegetem kedvenc virágaik, növényeik fotóit, elmélkedek gondolataikon amiket közvetítenek, vagy csak jót mosolygok életük vicces történésein..
Nagy dolgok az én életemben sem történnek, de néhanapján feljövök majd ide és irok pár sort arról ami éppen történik, vagy csak meghat, vagy feldühít.. akármi. Mint egy napló.. csak ennek már nincs olyan szép fedele...
:)
