HTML

Kiskertem

2010.07.08. 17:02 Moonspell

 Alig vártam hogy tavaszodjon, alig vártam hogy új házba költözzünk, ahol majd szabadon garázdálkodhatok a kertben és az összes ablakpárkányban.. :)

Az összes cserepes virágomnak új, megfelelő helyet találtam, a kigyökereztetett kicsiket beültettem és napos párkányban növesztgetem, no és a kert....
Rettenetes állapotban vettük át, az előző bérlők csak cigarettázás céljából jártak ki (csak néha -sajnos), pedig törpe mérete ellenére nem voltak rossz adottságai. Elegendő méretű a betonkockás rész ahhoz, hogy végre beszerezzek egy kerti bútor szettet (ez meg is történt jupiéééé!!) és egész nap besüti a nap! Ez a legjobb!!
Úgyhogy szépen lassacskán neki is láttunk..
Van egy pici virágágyásunk, amiben csak úgy burjánzik kövéren szerteszét a rózsaszín, mosolygós begónia. Mellette a kis büdöskék már-már eltörpülve, elnyomva, de még mindig élénken sárgállnak a nyári napsütésben. Ültettünk napraforgókat a kerítés mellé sorban, kedvesem szépen, nagy gonddal ki is karózgatta kedvenckéit... :)
Vettünk egy rododendon bokrot, féltem hogy nem marad majd meg ebben a szörnyű, köves, kavicsos, minőségtelen földben, de éli világát, köszöni szépen jól van, csak úgy virítanak új zöld hajtásai. Ugyanígy a hófehér hortenzia bokrom..
De szívem igazi kedvencei mégiscsak a csüngő petúniáim!! Vettem kaspótartókat, darabját csak 3 euróért -wow- felfúrattam őket még aznap, és irány a Lidl!! Az itteni Lidl- ben nagyon sokszor lehet gyönyörű és jó minőségű virágokat kapni, nagyon jó áron,  növényeim jelentős része onnan van, semmi gondom nincs velük.. lekopogom.. 1, 2, 3.  Szóval innen kerültek haza családunk új tagjai is, az illatos petúniák! :D Csodálatos illata elbódít, élénk színeire minden nap rácsodálkozok. El is döntöttem hogy minden nyáron fogok beszerezni ebből a gyönyörűségből. Hiszen ontja a virágokat, csakúgy mint a tűzpiros muskátlim és a kis rózsaszín szegfűm... A kardvirágokhoz nem nagyon bízok, a helyi időjárás nem tesz jót nekik... de erről  majd máskor.
Még ez az első kertem, első kis szárnypróbálgatásaim, bár túlzásba sajnos nem vihetem mert csak albérlet, de akkor is feltett szándékom megszépíteni a környezetemet. 
Imádom a közvetlen konyha-kert kapcsolatot, ha tehetném, a saját házamban is így tervezném.. (jó álmodozni). 
Jó érzés munka után hazajönni, kiülni a kertbe egy bögre kávéval, nézegetni a kicsikéimet, legeltetni a szemem rajtuk. 
Ha tudnám hogyan kell ide képet feltölteni, akkor azt is tennék, de nem  tudom ... :(

Szólj hozzá!

Címkék: virág kertészet kiskert

Első bejegyzésem.

2010.07.05. 21:00 Moonspell

 Filmekben láttam először bloghasználó embereket, méghozzá az Uma Thurman filmjében, ahol egy őrülten elfoglalt és -még nézni is fárasztó- édesanyát alakít.. akkor azt gondoltam "na még egy borzalma a világnak ami tovább rombolja az együtt töltött pillanatokat a szeretteinkkel (szegénykémnek 6000 dolga volt egyetlen napra, semmivel sem haladt, de blogolni leült azért talán 3X is egy nap... pfff) ill. még tovább csökkenti a személyes emberi kapcsolatok létrejöttének esélyét..."  Szánalmasnak találtam hogy a gondjait és gondolatait nem a párjával osztja meg hanem inkább világgá kürtöli ismeretlenül.. 

Aztán a másik film a Julie and Juliette, na ez már más... üdítő és serkentő hatású film, ahogy gyors kétszer egymásutánjában megnéztem, már rohantam is le a konyhába, alig vártam hogy összeüthessek valami finomat kedvesemnek...

 Aztán elkezdtem keresgélni kedvenc témáimban és rájöttem hogy ez nem egy szörnyű dolog, és nem teszi személytelenné az életünket, ha mi magunk ezt nem akarjuk. Ez csakis rajtunk múlik. Élvezettel olvasom mások kertjeinek történéseit, nézegetem kedvenc virágaik, növényeik fotóit, elmélkedek gondolataikon amiket közvetítenek, vagy csak jót mosolygok életük vicces történésein.. 

Nagy dolgok az én életemben sem történnek, de néhanapján feljövök majd ide és irok pár sort arról ami éppen történik, vagy csak meghat, vagy feldühít.. akármi. Mint egy napló.. csak ennek már nincs olyan szép fedele... 

:)

Szólj hozzá!

Címkék: első bejegyzés

süti beállítások módosítása